Mottó

Mondd, szereted az állatokat,
s figyeled őket néhanap:
hogy mit csinálnak, hogyan élnek,
s a maguk nyelvén mit mesélnek?

(Rónay György)



2013. január 30., szerda

Az egerész csapat

A január vége kellemetlen meglepetéseket tartogatott számomra. Egyrészt hirtelen felmondta a szolgálatot az otthoni monitorom, így gyakorlatilag használhatatlanná vált a teljes gép, másrészt a megépített ölyves lesem funkcióját vesztette. Valakinek ugyanis szemet szúrt az ölyveknek kitett dög, egyéb hús, mire a hatóság jelezte, hogy a városhoz való közelség miatt szüntessem be az etetést. Rendszeres etetés nélkül azonban lehetetlen idecsalni az ölyveket. Micsoda pech... Szertefoszlott ölyves álmok, hiába a sok ásás, egyéb munka és tervezgetés.

Szegedi fotós barátaim azonban szerencsére tettek róla, hogy ne maradjak egerészölyvek nélkül, így több alkalommal lehetőségem volt az ő lesükből fotózni. Ezúton is köszönet Balla Tihamérnek és Szalai Károlynak, akik nagyon tuti kis helyet hoztak össze, azt kell mondjam már nem először. Tökéletes helyválasztás, tökéletes környezet minden adott volt a jó fotókhoz.

Visszakanyarodva a pech szériához, monitor hiányában természetesen a képeket sem tudtam feldolgozni, pedig a három, vendégként lesben töltött alkalom során, közel 700 képet készítettem. Kénytelen vagyok tehát utólag feleleveníteni az élményeket. A sok, fagyos hidegben töltött óra ellenére szuper volt e madarakat fotózni, megfigyelni és látni hogyan viselkednek egymással a mindennapi túlélésért, küzdve a zord mínuszokkal is.

Január második felében voltam először az 5*-os lesben, foltokban megmaradt hó, és pokoli hideg jellemezte az első túrát. 10 körül érkeztünk a lesbe, tudva, hogy a madarak fél 12 körül kezdenek szállingózni a húsra. Csali kint, fotós bent, következett a várakozás.

Annak rendje és módja szerint az első őrjárat 12 előtt meg is érkezett, a levegőben terepszemle a szokásos vijjogással, messzebb landolás, majd folyamatos osonás a kitett eleség felé. Elképesztő hideg volt, ha jól emlékszem -10 fok köré süllyedt a hőmérséklet, de az adrenalin fűtött, egyre közelednek... Meg is érkezett az első, majd a második is, aki tőlünk 4-5 méterre kezdett enni. Hihetetlen!!!





 A vijjogás hamar vitte a friss csemege hírét, egyre több ölyv jelent meg, sokasodtak a látványos pillanatok...




Csak reménykedni mertem, igazi ölyves veszekedős képben, de szerencsére sokszor jó pillanatban nyomtam az expo gombot. A képben van egy pici hiba, a jobb szélen lévő ölyv, jobb lenne ha nem lenne ott, de a fotózás elején nem gondoltam, hogy ilyen gondjaim lesznek, hogy miért van rajta 3 ölyv?!


A végén egy kis portrézás is belefért, életem egyik legjobb fotózása volt...


Volt, hogy 6-8 ölyv volt előttünk, illetve a közvetlen látóhatáron, nem volt tehát könnyelmű megjegyzés, hogy Tihiék helyválasztása zseniális volt.

Ezúton szeretném megköszönni az informatikus kollégáknak, Zsoltinak és Zolinak, hogy újjáélesztették a gépemet, nélkülük e bejegyzés sem jöhetett volna létre.

Folytatása következik...

2013. január 24., csütörtök

Emlékezetes pillanatok

Eltelt a január is... Nem eltelt, hanem elrohant, de úgyis mondhatnám átrohant rajtam, mert ezt a hónapot gyakorlatilag a könyvek fölött töltöttem, és próbáltam túlélni a sokadik téli vizsgaidőszakomat. Alig jutott időm kedvenc hobbimra, így kikapcsolódást csak a tavalyi képek válogatása, nézegetése és az emlékezetes pillanatok visszaidézése jelentette...

Próbálok olyan perceket, pillanatokat felidézni, melyek a blog indulása előttiek, vagy már azután következtek be, de valamiért mégis kimaradtak a bejegyzésekből.

Az első rögtön egy felejthetetlen pillanat története. Kis erdei itatós lesemhez indultam április végén, karvaly pajtásban, vagy valami új madárban (fekete harkály, küllő, vörösbegy) gondolkodtam, hátha végre lencsevégre kaphatom, ehhez képest nagy meglepetés ért. Egy őz suta feküdt két gidájával az itatótól néhány méterre, és pihegett az áprilishoz képest szokatlanul meleg időben. Erősen fújt a szél, így nem érezhették közeledtemet, én pedig őket nem láthattam a viszonylag magas fűben. Már majdnem odaértem, amikor a suta hirtelen kiváltott a fűből, hátrahagyva a kis gidákat, akik fel sem ébredtek. Nem mertem nagyon megközelíteni őket, nehogy megérezze rajtuk az ember szagot a suta, mert akkor végleg elhagyná őket, így hát gyorsan elrejtőztem. A fotózás közben végig a fejemben járt, hogy mi lehet a gidákkal, nagyon meleg volt, de a suta visszatért és elvitte őket. A nap végén karvaly barátom is birtokba vette a pancsoló helyét, szép perceket okozott... Végül mindennapi vendégem a nagy fakopáncs is tiszteletét tette, belenyújtotta a  lábát a vízbe, majd tanakodni kezdett tényleg elég meleg van-e a fürdéshez?! Végül úgy döntött nincs, és továbbszállt.



A nyár végén új terepekre keveredtem ezt a képet az arról szóló bejegyzésben nem dolgoztam fel, de megtetszett, gondoltam itt a helye...


 Összefutottam végre a bíbicekkel is, régi vágyam volt már...


E kis nosztalgiázás után következő bejegyzésemben az ölyvek következnek, mert a téli fotós időszak róluk szólt.

Köszönöm, ha olvasol!