Mottó

Mondd, szereted az állatokat,
s figyeled őket néhanap:
hogy mit csinálnak, hogyan élnek,
s a maguk nyelvén mit mesélnek?

(Rónay György)



2012. december 14., péntek

Az első "fecske"

Nem ment el az eszem tudom, hogy tél van a fecskék pedig messze járnak innen, de hirtelen ez a cím jutott eszembe mai bejegyzésem írásakor...

Eljött a nap, a főpróba napja, kíváncsi voltam, hogy a sok munka és tervezgetés végül eredményt hoz-e, így felkerekedtem életem első egerészölyv fotózására.

A hírek pozitívak voltak, Csaba barátom bőven tett ki húst, ami szépen fogyogatott is, az első komolyabb hó is leesett, bizakodva mentem tehát az új lesbe. Sosem fotóztam még ilyen hidegben, teljesen más előkészületet igényel a nyári itatós fotózáshoz képest, úgyhogy hálózsákkal és teával vettem be magam a lesbe. A barátok és a család erre mondják, hogy őrült vagyok, de mi természetfotósok tudjuk, hogy ezt fanatizmusnak hívják, mely nélkül semmit nem lehet igazán komolyan csinálni...

Vártam és vártam a farkasordító hidegben, mikor is hirtelen egerészölyvek hangja csapta meg a fülemet. Semmi mással össze nem keverhető vijjogásba kezdtek a les melletti fán, tudtam többen vannak, de mozdulni sem mertem... hátha leszállnak. Nem kellett sokáig várni és máris lemerészkedett egy, de láthatóan bizalmatlan volt, bár így is csipegetett egy kicsit. Néhány perc után tovaszállt. 

Ez a néhány pillanat is hihetetlen örömet okozott, nem volt hiába a sok munka, a les működik, több ölyv is folyamatosan a hús felett és a környéken járőrözik...

Íme életem első ölyv fotói, sajnos a fények ezen a napon nem voltak velem, de nagyon örülök, hogy 8 méterről láthattam ezt a csodás madarat, a 2012-es év madarát!







A folytatás remélem még sikeresebb lesz...

Köszönöm ha olvasol! 

2012. december 7., péntek

Elmentek...

Ami az egyik téma szempontjából előnyös, az egy másik esetében végzetes következménnyel jár...

Leesett az idei első komolyabb hó, nagy tervek az ölyves lesnél, szertefoszlott álmok a daru projektben. Idén sem sikerült maradandót alkotni, továbbra is kihívás marad e rendkívül óvatos és intelligens madarak közelébe férkőzni... 

Pedig idén minden adott lett volna. Egyrészt azért, mert Szalai Karcsi és Balla Tihi fotós barátaim invitálására egy kukoricával felszórt területre is volt lehetőségem elmenni, másrészt mert - ha információim helyesek - akkor abszolút rekordot döntött kis megyénk... A szegedi Fehér-tó területén illetve Kardoskúton néhány hete elérte az 50.000-es létszámot a megpihent darvak száma. Hihetetlen szám, pedig azt hiszem picit lassan indult be az idei szezon, de aztán a Hortobágyról útra kelő és nálunk újra megpihenő madarak feltornázták a statisztikát... 

Több, mint 50.000 madár emelkedett a magasba és foglalta el a megye egét minden hajnalban és délután, nem ritkán a város felett húztak el, így azok is láthatták őket, akik korábban nem találkoztak velük. Mindenki megcsodálhatta a tökéletes összhangot és a V alakot ami ezekre a madarakra igazán jellemző. Reggelente az erkélyünk felett elhúzva igyekezett több csapat a nappali táplálkozó helyekre, délután pedig a munkahelyem ablaka előtt szálltak vissza a Fehér-tóra, velük kezdődött és végződött tehát a nap dolgos része. Kétségtelenül színesebb volt a városi élet, hogy itt voltak...

Mindenképpen meg kell említeni, hogy hagyományteremtő program indult a városban e madarak tiszteletére, megrendezésre került az I. Szegedi Darvadozás, ami remélhetőleg - hasonlóan a Tatai Vadlúd Sokadalomhoz - országos rendezvénnyé növi ki magát nemcsak a madarászok és a fotósok, hanem a családok körében is.

Szóval teltek-múltak az enyhe napok, a darvak jöttek-mentek, de aztán a Tél óhatatlanul beköszönt és hamar hóval borította el a Dél-Alföldet, végleg elvágva ezzel a darvak elől az utolsó táplálékforrásokat. A múlt heti havazás után már csak alig 4.000 daru húzott be a Fehér-tóra...

Újra magasba emelkedtek e csodálatos madarak, hogy folytassák hosszú és sokszor veszélyes útjukat a meleg Afrika felé... Idén már nem látjuk őket... Elmentek...

Jó utat Nektek, jövőre Veletek ugyanitt...



Köszönöm, ha olvasol...