Mottó

Mondd, szereted az állatokat,
s figyeled őket néhanap:
hogy mit csinálnak, hogyan élnek,
s a maguk nyelvén mit mesélnek?

(Rónay György)



2012. december 14., péntek

Az első "fecske"

Nem ment el az eszem tudom, hogy tél van a fecskék pedig messze járnak innen, de hirtelen ez a cím jutott eszembe mai bejegyzésem írásakor...

Eljött a nap, a főpróba napja, kíváncsi voltam, hogy a sok munka és tervezgetés végül eredményt hoz-e, így felkerekedtem életem első egerészölyv fotózására.

A hírek pozitívak voltak, Csaba barátom bőven tett ki húst, ami szépen fogyogatott is, az első komolyabb hó is leesett, bizakodva mentem tehát az új lesbe. Sosem fotóztam még ilyen hidegben, teljesen más előkészületet igényel a nyári itatós fotózáshoz képest, úgyhogy hálózsákkal és teával vettem be magam a lesbe. A barátok és a család erre mondják, hogy őrült vagyok, de mi természetfotósok tudjuk, hogy ezt fanatizmusnak hívják, mely nélkül semmit nem lehet igazán komolyan csinálni...

Vártam és vártam a farkasordító hidegben, mikor is hirtelen egerészölyvek hangja csapta meg a fülemet. Semmi mással össze nem keverhető vijjogásba kezdtek a les melletti fán, tudtam többen vannak, de mozdulni sem mertem... hátha leszállnak. Nem kellett sokáig várni és máris lemerészkedett egy, de láthatóan bizalmatlan volt, bár így is csipegetett egy kicsit. Néhány perc után tovaszállt. 

Ez a néhány pillanat is hihetetlen örömet okozott, nem volt hiába a sok munka, a les működik, több ölyv is folyamatosan a hús felett és a környéken járőrözik...

Íme életem első ölyv fotói, sajnos a fények ezen a napon nem voltak velem, de nagyon örülök, hogy 8 méterről láthattam ezt a csodás madarat, a 2012-es év madarát!







A folytatás remélem még sikeresebb lesz...

Köszönöm ha olvasol! 

2012. december 7., péntek

Elmentek...

Ami az egyik téma szempontjából előnyös, az egy másik esetében végzetes következménnyel jár...

Leesett az idei első komolyabb hó, nagy tervek az ölyves lesnél, szertefoszlott álmok a daru projektben. Idén sem sikerült maradandót alkotni, továbbra is kihívás marad e rendkívül óvatos és intelligens madarak közelébe férkőzni... 

Pedig idén minden adott lett volna. Egyrészt azért, mert Szalai Karcsi és Balla Tihi fotós barátaim invitálására egy kukoricával felszórt területre is volt lehetőségem elmenni, másrészt mert - ha információim helyesek - akkor abszolút rekordot döntött kis megyénk... A szegedi Fehér-tó területén illetve Kardoskúton néhány hete elérte az 50.000-es létszámot a megpihent darvak száma. Hihetetlen szám, pedig azt hiszem picit lassan indult be az idei szezon, de aztán a Hortobágyról útra kelő és nálunk újra megpihenő madarak feltornázták a statisztikát... 

Több, mint 50.000 madár emelkedett a magasba és foglalta el a megye egét minden hajnalban és délután, nem ritkán a város felett húztak el, így azok is láthatták őket, akik korábban nem találkoztak velük. Mindenki megcsodálhatta a tökéletes összhangot és a V alakot ami ezekre a madarakra igazán jellemző. Reggelente az erkélyünk felett elhúzva igyekezett több csapat a nappali táplálkozó helyekre, délután pedig a munkahelyem ablaka előtt szálltak vissza a Fehér-tóra, velük kezdődött és végződött tehát a nap dolgos része. Kétségtelenül színesebb volt a városi élet, hogy itt voltak...

Mindenképpen meg kell említeni, hogy hagyományteremtő program indult a városban e madarak tiszteletére, megrendezésre került az I. Szegedi Darvadozás, ami remélhetőleg - hasonlóan a Tatai Vadlúd Sokadalomhoz - országos rendezvénnyé növi ki magát nemcsak a madarászok és a fotósok, hanem a családok körében is.

Szóval teltek-múltak az enyhe napok, a darvak jöttek-mentek, de aztán a Tél óhatatlanul beköszönt és hamar hóval borította el a Dél-Alföldet, végleg elvágva ezzel a darvak elől az utolsó táplálékforrásokat. A múlt heti havazás után már csak alig 4.000 daru húzott be a Fehér-tóra...

Újra magasba emelkedtek e csodálatos madarak, hogy folytassák hosszú és sokszor veszélyes útjukat a meleg Afrika felé... Idén már nem látjuk őket... Elmentek...

Jó utat Nektek, jövőre Veletek ugyanitt...



Köszönöm, ha olvasol...

2012. november 30., péntek

A hónap képe

Hihetetlen de a november is eltelt, szinte elrepült... Szerencsére többet tudtam kedvenc időtöltésemnek hódolni, mint az elmúlt hónapban, és sikerült mindent előkészítenem a téli fotózásaimhoz. Megépült az ölyves lesem, amit egy kismadaras etetővel is kiegészítettem, így talán sosem lesz olyan nap, amikor képek nélkül térek vissza a meleg szobába... Bízom a kis énekesekben, akik télen őrült forgalmat jelentenek a jól megtömött etetők környékén, de természetesen az igazi nagy dobás az ölyvek fotózása lenne. E téren is minden rendben, nem kevés hús van kitéve a területre, jövő héten leellenőrzöm a fogyasztást.

A hónap képe választás kapcsán könnyű dolgom volt, hiszen főleg werk fotók készültek, így egyértelmű volt, hogy a szalonkás kalandom képei közül kerül ki a nyertes...

Ez lett a befutó:


Köszönöm, ha olvasol...

Az etető

Az ölyves lesnek helyet adó területet megtalálva azon gondolkodtam, hogy építek még egy rejtekhelyet, ahonnan csak a kis énekeseket lehet fotózni, miközben az etetőről hordják a magot, illetve fürdőznek a téli hidegben... Ki is választottam a helyet, de aztán az ölyves les ásásának hosszú és fárasztó ideje alatt, újabb verzió született meg a fejemben. Miért ne legyen egy helyen a kettő? 

Így a les jobb oldala elé egy etetőt is elhelyeztem, kifejezetten a kis madarak és fakopáncsok számára. Remélem ezzel minimálisra csökkentettem annak esélyét, hogy a mínuszokban való ücsörgés után esetleg kép nélkül térek vissza a fagyos téli hidegből a meleg szobába...





Remélem a madaras képek sem maradnak el, jövő héten - hosszú idő után - végre érdemi fotózás következik...

Jó olvasgatást!

2012. november 14., szerda

Az erdei szalonka mentőakció

Hát hol is kezdjem?! Váratlan kalandba csöppentem két héttel ezelőtt... Még szinte most is hihetetlen...  

Történt ugyanis, hogy a nap végén, a munkából hazaérkezve megcsörrent a telefonom. Ez önmagában nem meglepő és váratlan, sokszor csörög, de ez alkalommal meglepő hírt kaptam az egyik kollégámtól: erdei szalonka sétál Szeged belvárosában... Na ez tényleg meglepő, szinte hihetetlen, mit keres errefelé ez a rejtőzködő madár?

Felkerekedtem megnézni mi lehet a baj, mert félő volt, hogy a séta hátterében valamilyen sérülés, ne adj Isten szárnytörés áll...

Nem volt messze, 10 perc sétával oda is értem, de a madár sehol. Hosszú keresgélés, és a hangjának lejátszása után előkerült, egy buszmegálló melletti bokorban rejtőzködött, szinte sokkos állapotban. Mi történhetett?

Segédkeztem már kisebb nádi madarak gyűrűzésében, de "ekkora" madárral ilyen formában még nem találkoztam, így viszonylag kalandos úton, de végül sikerült megfognom. Ezt követően hívtam Csaba barátomat, hogy egy szakember is megvizsgálja mi a teendő: Hortobágyi Madárkórház vagy szabadság?

Az éjszakát szalonka barátom az erkélyünkön töltötte, egy dobozban betakarva, várva a reggeli vizitet...

Hajnalban megérkezett Csaba "doktor" és megállapította, hogy szárnytörés nincs, a sokk is elillant, minden rendben, a madár kész, hogy újra szabad legyen.

A madarászokból azonban ezt követően néhány pillanat erejéig előbújt a természetfotós is, így készítettünk 1-2 kockát, hogy sose feledjük e váratlan kalandot és e különleges madarat...






Hihetetlen kaland volt, de ami a legfontosabb, hogy a madár egészséges és röpképes maradt, vissza térhetett az erdő mélyére.

Köszönöm, ha olvasol...

2012. november 9., péntek

Az új les, avagy ölyvekre fel...

A múltkor említettem, hogy szeretném az eddig fotózott madarak körét kicsit bővíteni, és komolyabb ragadozó madarakat, elsősorban egerészölyveket megfigyelni és fotózni. 
Az igazi ősz beköszönte és az idő lassan téliesre fordulásra különösen kedvez e téma megvalósításának, a madárfotósok ilyenkor elkezdik a készülődést, a lesépítést és végül a szoktató etetést, hogy mire leesik a hó az ölyvek teljesen odaszokjanak. 
Ennek megfelelően én is kutatni kezdtem a tökéletes hely után, amit viszonylag hamar megleltem egy neves szegedi madarász és természetfotós segítségével, aki az ötletemet hallva szívesen csatlakozott a lesépítő projekthez...
Elkezdtük tehát a munkát és lényegében egy kemény, dolgos nap alatt megszületett a les...

Természetesen dokumentáltuk a történteket, ha nem is fényképezőgéppel, de egy klassz kis "okostelefonnal", ahogyan divatosan hívják ma ezeket a kis, ám sokszor tényleg hasznos kütyüket...

Íme a folyamat:

A terep...

Előtte

Ásás után... huhh...




Utána


Szóval hosszú és munkás nap volt, de megérte, mert elkészült a második lesem / lesünk. Többek között azért is klassz, mert közel van, rövid idő alatt elérhető, szemben az itatós lesemmel, ami csak háromnegyed órányi autókázással közelíthető meg...

Az idő egyre hidegebb, az etetés megkezdődött, jöhetnek tehát az ölyvek...

Remélem hamarosan képekkel is szolgálhatok, melyek közül az elsőt Zsoltnak ajánlom, aki nagy segítségemre volt a les anyagainak a kiszemelt helyre szállításában. Ezúton is köszönet érte...

Jó olvasgatást!

2012. november 7., szerda

Megújulás...

Több, mint fél év telt el a blogom indulása óta, azóta sokan látták, olvasták a bejegyzéseket, így arra gondoltam, kicsit változtatok az oldal arculatán, újítok egy-két dolgon, ezzel is kedveskedve az olvasóknak. Ennek keretében új fejléc, és új képek kerültek a menüsávba...

További jó nézelődést és olvasgatást kívánok, egyúttal megköszönve az eddigi aktivitást is...

2012. október 31., szerda

A hónap képe

Az október hónap a szokásosnál is gyorsabban elrepült, mire eszméltem már el is telt. Egy alkalommal jártam kis erdei itatómnál, de semmi említésre méltó nem történt... Egy fiatal, vélhetően idei, karvaly hím beköszönt ugyan, de azonnal tova is szállt. Villám látogatásával elzavart minden kis madarat, aminek annyira nem örültem, ugyanakkor jó hír, hogy a költés sikeres volt, felcseperedett egy új vadász... 

Ez a hónap sajnos nem a fotózásról, hanem a tervezésről szólt. Beköszöntött az igazi ősz, az itatós szezon  lassan tényleg véget ér, így új terep, új témák után kell nézni... Régóta tervezem, hogy komolyabb ragadozó madarakat is lencsevégre kellene kapni, így elkezdtem keresgélni az új lesem helyét, amire kis segítséggel rá is leltem, így a tettek mezejére léptem, de minderről majd a következő bejegyzésben olvashattok...

Azonban a sorozat nem szakadhat meg, választani kellett egy képet abból a kevésből ami ebben a hónapban a kártyára került. 
Kevés tájképet töltöttem fel eddig, pedig a természetfotózáshoz mindenképpen hozzátartozik ez a kategória is, és szerintem egy alföldi naplemente mindig hálás téma...

Íme az október hónap képe:


Jó olvasgatást...

2012. szeptember 30., vasárnap

A hónap képe

A szeptember nem elsősorban a fotózásról szólt, egy alkalommal jártam a lesnél, viszont az a nap nagyon erős volt... Rengeteg madár kereste a vizet a szokatlanul meleg időben.

A hónap idei választása címermadaramra esett... Ritkán látott produkcióval örvendeztetett meg, ha a képet nézem mindig valami király jut eszembe, mint aki hátravágja palástját tudva, hogy ő a király...

Így van ez karvaly barátommal is, a les környékén tényleg ő a király... Ő tőle retteg minden énekes, minden egyéb apróság...


Köszönöm, ha olvasol...

A nagy fakopáncs

A második ismeretterjesztő jellegű bejegyzés következik, remélem ezzel is elősegítve, hogy minél többet megtudjunk a hazánkban élő madarakról... Ezúttal a nagy fakopáncs a kiszemelt, aki tényleg a közvetlen környezetünkben is előfordul, nem ritkán a városban, a házak közötti fákon is hallani hangját, kopácsolását...

A nagy fakopáncs (Dendrocopos major) a madarak osztályának harkályalakúak (Piciformes) rendjébe, a harkályfélék (Picidae) családjába tartozó faj.
Testhossza 23-26 centiméter, szárnyának fesztávolsága 38-40 centiméter, testtömege 70-100 gramm. Feje teteje, nyaka és háta fekete: a fekete bajuszsávot fekete sáv köti össze a tarkóval. Ez a fekete keret fehér sapkát zár közre, és ez megkülönbözteti minden egyéb európai harkálytól. A két látható szélső faroktolla fehér, fekete pettyekkel vagy sávokkal. Fartájéka és alsó farokfedői skarlátvörösek.
Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában él. Magyarországon gyakori. Hegy- és síkvidéki erdőkben egyaránt előfordul. Erős csőrével lyukat vés a fába, a kéreg alatt élő hernyókat keresgéli, majd ragadós nyelvével szedi ki őket. A fatörzsről is összeszedi a bogarakat, és a gyümölcsöket is megeszi. Nem ritkán feltöri, kitágítja a kis énekesmadarak fészekodvait, hogy megegye a tojásokat, illetve a fiókákat.
Saját fészekodvát önmaga vájja ki. Az odú a szűk bejárat után kiöblösödik. 4-6 tojását az odú csupasz aljzatára rakja, és 14-16 napig kotlik rajtuk. A fiókák 20 napos korukban repülnek ki.
Európában biztos állományú. Hazánkban védett, eszmei értéke 10 000 Ft. 
(forrás: Wikipédia)

Íme a legutóbbi képeim a fajról...






Köszönöm ha olvasol...

2012. szeptember 29., szombat

A karvaly visszatér...

Ígértem a folytatást a múltkori mókusos délután után, de az utóbbi hetekben nagyon kevés időm volt  a képekkel foglalkozni... A fotózás picit háttérbe szorult, mert jelentős napokon, eseményeken és nem utolsó sorban egy prágai túrán vagyok túl...

Na de vissza a természetfotózáshoz... Szóval a múltkori kaland után egy héttel ismét a lesben vártam kis barátaimat, ezúttal egy régi családi barát, Peti kísért el az erdei leskelődésre. Tisztára fellendült a fotós turizmus a lesben...

A szokásos takarítás és vízfeltöltés után gyorsan elrejtőztünk és vártuk a madarakat. Reméltem, hogy ha már vendégem is van, nem okoz csalódást a les... Hát nem okozott, mert alig ültünk be, a gépek még az állványon sem voltak és máris indult a móka...

A les történetében első alkalommal járt nálam őszapó, de csak egy homályos kép készült, mert a gép még a helyére sem került máris a beszállón csipogott egy fiatal példány...

A helyét azonnal átadta a meggyvágóknak, akik szorgalmasan jöttek. Volt, hogy egyszerre 4-5 is az itató mellett ugrált várva, hogy a vízhez jusson, vagy fürödjön egyet, mert időközben egyre melegebb lett. Szeptemberi nyár...





A múltkori után vártam a mókust, gondoltam kedvére teszek, így kitettem 15-20 szem diót, hátha játszik vele egy kicsit... Azonban ezen a napon nem jött a "kis vörös", de a szajkók miután felfedezték a szokatlan termést szorgosan hordták el, természetesen nagy hangzavart csapva...



Ezt követően hirtelen megint beállt a már szokásosnak mondható néma csend... Netán ő felsége a környéken jár, vagy már a közelben pásztázza a les környékét? Sejtésem beigazolódott, a karvaly visszatért... 

Ahhoz képest, hogy korábban évekig nem láttam címermadaramat mostanában nem telik el úgy alkalom, hogy ne tenné tiszteletét nálam. Örültem, mert csak titkon reméltem, hogy újra szerencsénk lesz egymáshoz...







Rendkívül óvatos volt, közel fél óra után ereszkedett le inni, és végig nagyon bizalmatlan volt...  Néhány kockát azonban engedett magáról, szerintem látványos mozdulatokat sikerült megörökíteni...

A távozása után csak lassan állt vissza a régi rend, jöttek a fiatal széncinkék, egymást váltva énekeltek a beszállóágon.


A nap végén megjelent a nagy fakopáncs is, erről bővebben a következő bejegyzésben olvashattok majd,  következik a második ismeretterjesztő jellegű bejegyzésem...

Köszönöm ha olvasol...
Ha tetszett várom a bejegyzéseket és feliratkozásokat...

2012. augusztus 31., péntek

A hónap képe

Összegezve a hónapot és a fotózással eltöltött időt, előzetesen kiegyeztem volna egy hasonlóval...Sok szép pillanattal lettem gazdagabb... Bebizonyosodott, hogy az itató még mindig tuti hely, úgyhogy a legjobbnak vélt képet illetve képeket is innen választottam.
Sokat töprengtem, hiszen több képhez is fűződik történet, több kép is különlegesebb számomra, úgyhogy úgy gondoltam két kategória is lesz ebben a hónapban...

Az egyik kategória a "Madarak", állandó kedvenceim, közöttük pedig mindenképp az új "fellépő" érdemli a kiemelést. Sosem járt még nálam a fitiszfüzike...

  
A másik kategória az "Emlősök". A kis vörös mókus, vagy más néven európai mókus egész délutános játéka nem maradhat említés nélkül, a legjobb képeim készültek a fajról...


Köszönöm ha olvasol...

2012. augusztus 30., csütörtök

Újra az itatónál, avagy egy délután a mókussal

Hazatérve a Balatonról végre kijutottam az idei évben eddig kissé elhanyagolt erdei lesembe. Gyorsan felmértem a "károkat", de vissza már segítővel és a szükséges hozzávalókkal érkeztem. Atti barátommal gyorsan rendet tettünk, új fólia, új víz, új beszállók, minden akcióra kész, viszont ezen a napon már fotózni nem maradt időnk, ránk esteledett...

Az újabb visszatérés nem sokat váratott magára néhány nappal később, augusztus utolsó napján, újra kint ért a hajnal, mint a régi szép időkben. Napfelkelte a határban, csend és nyugalom, ott ahol tényleg csak a madár jár, no meg persze a határőrség. Egy régi ígéretemnek is eleget tettem e hajnalon, velem tartott Balla Tihi fotós barátom is, együtt indultunk a madarak nyomába.

Korán érkeztünk, hiszen egész napos fotózást terveztünk, a gyors vízpótlást követően 8 óra után pedig már a lesben ültünk. Volt mozgás, biztatóan indult minden...

Jöttek a cinkék, a meggyvágók, egy csilpcsalp füzike is az itató melletti akácfán ugrált, de a reggel legnagyobb meglepetését mégis az okozta, hogy a gép elé került egy sárgarigó, aki egy vita során a beszálló fára ugrott, és úgy tűnt nem nagyon tudja mi is a helyzet, merre tévedt. Készült egy kép de a nagyon kevés fény és a magas ISO miatt, maximum csak dokumentumfotónak nevezhető, mert egyébként nem lett túl jó. Ki tudja, lehet sose kerül újra a gép elé, ez a rejtőzködő, ám annál különlegesebb, szebb madár...








A meglepetések sora ezzel még nem ért véget, hiszen egy eddig ismeretlen madár is feltűnt a víz mellett, nyugodtan ült az eredetileg fakopáncsoknak kitett beszálló fán. Ki lehet ő? Első tipp csilpcsalp füzike, de valamiért mégis más... Még hazatérve sem voltam biztos kivel is találkoztam, úgyhogy "táv mentoromhoz" Völgyi Sanyihoz fordultam, meg is kaptam tőle a választ: fitiszfüzike... Új faj az itatón!!!!!!!!!!!


Szóval volt meglepetés és forgalom rendesen, de nagyjából idáig tartott a madárfotózás, mert ami ezután következett az még sosem fordult elő az itató történetében. Teljesen eltűntek a madarak, és megjelent egy vörös mókus, aki 10-15 percenként újra és újra jött, hol ivott, hol pedig a beszálló fákon művészkedett, szórakoztatva ezzel az álcaháló túloldalán lévő fotósokat...











Visszagondolva több címet is adhattam volna a mai bejegyzésemnek annyi minden történt. Jó kis nap volt, örültem, hogy a les jól vizsgázott, Tihi gyűjteménye is új képekkel és fajokkal gazdagodott...

A nap nagy meglepetése mindenképp a sárgarigó volt, nagy élmény volt 1 méterről látni, szinte karnyújtásnyira ült előttem. Nagyon örülök a fitiszfüzikének is, új fajjal bővült a gyűjteményem. A madarak és az állatok megismételhetetlen pillanatokkal hálálják meg a vizet ebben a szárazságban...

Folytatása következik, köszönöm ha olvasol...